Beharangozó (Taksony SE – Szentlőrinc SE)

A 28. forduló következik az NB III. Közép csoportjában. E mérkőzés előtt is faggatóztam.

 

 

 

 

SZABADOS TAMÁS vezetőedző: – Egy igazi nagy vad vár ránk a hétvégén. Óriási tiszteletem az egész éves teljesítményükhöz, sokáig vezették a tabellát, és úgy gondolom, nem érdemtelenül, hiszen egy nagyon egységes, jól felkészített csapatról beszélünk. Sokszorosan nehéz mérkőzésre számítok az említettek miatt, plusz nálunk is vannak események, amelyek miatt nem éppen optimális a felkészülésünk a hétvégi bajnokira. Vannak sérültjeink, Hesz még lábadozik, Tóth íngyulladással küszködik, Szalaynak térdproblémája van az RKSK otthonában kapott rúgás után, amelyet érdekes módon csak sárga lappal tudott jutalmazni a játékvezető 1-0-s vezetésünknél. Vannak emberek, akikről nincsen információm, mindezek mellé a csapat érdekében lépéseket kellett tennem, ezért Sárossy Dánielre és Hamar Pistára a felnőtt első számú csapatban a továbbiakban nem számítok a munkamoráljuk miatt. Viszont ezen problémák együttes hatására sem érzem azt, hogy ne bízhatnánk a pont vagy pontok megszerzésében, mert amit a múlt héten láttam a fiúktól, az mindenképpen bizakodásra ad okot, és ha ugyanaz a tűz, akarat, koncentráció meglesz, mint az elmúlt fordulóban és nem lesznek óriási egyéni hibák, akkor egy szép hétvégét tudunk produkálni magunk számára. Nagyon ránk férne, tartozunk a tulajdonosnak és a szurkolóinknak is, de legfőképpen önmagunknak.

Minden szurkolót szeretettel várunk a vasárnap 17:30 órakor kezdődő mérkőzésre Dunaharasztiba. Hajrá, Taksony!

Fotó: Daru Andrea