Őszi értékelés (felnőtt II.)

 

 

 

 

Kőnig Csaba vezetőedző értékelése:Nagyon jó érzés a Taksony II. edzőjének lenni. A 3. helyen telelhetünk, amely magasan az elvárások feletti teljesítmény a fiúk részéről. Azt gondolom, mindenki becsülettel végigcsinálta a nyári felkészülést, és talán mondhatom, hogy ennek is köszönhetjük ezt az eredményt. Kicsit döcögősen kezdtük ugyan a bajnokságot, mondhatni hoztuk “a szokásosat”, de utána történt valami, olyan fordulat, amely után mindenki kezdett hinni a csapatban, és talán saját magában is. Olyan meccseket nyertünk meg és olyan csapatok ellen, amelyre korábban nem volt példa. Többször rúgtunk átlag feletti gólokat, kapott gól nélkül is hoztunk le meccseket, volt, hogy a kapusaink bravúrjai kellettek ahhoz, hogy a 3 pont a miénk legyen. Szóval ezek a tények azok, amelyek miatt nagybetűs most a CSAPAT, ez mutatja most az erősségünk is. A képesség eddig is megvolt bennünk, csak valami miatt nem jött elő, de remélem, mindenki ráérzett most a győzelem ízére és éhesek a további sikerekre. A cél adott, megvan, miért dolgozunk tovább januártól. Gratulálok a csapatnak az egész éves munkához, és nagyon jó pihenést kívánok!”

Hajrá, Taksony!

Fotó: Daru Andrea