Szezonzáró bankett

Ma délelőtt Kleinheisel Pál és Hégner Zoltán szervezésének köszönhetően buborékfocizással zártuk a szezont. Igaz, hogy a labdának önmagában vajmi kevés köze volt a rendezvényhez. Eleinte még rúgták a bőrt a srácok és estek gólok, de aztán a figyelem inkább arra terelődött, hogyan tudjuk ellökni a másikat, és ebből egy vidám hangulatú kavalkád alakult ki. Buborékba bújt Hégner Zoltán, Kleinheisel Pál és Kiss András edzőnk is, valamint Rácz Ernő elnökünk és Kőnig Csaba utánpótlás vezetőnk, egyben a 2. számú csapat trénere.

Ezután a gyerekekkel együtt az egyesület záróbankettjére siettünk, ahol Kreisz László polgármester úr mondott köszöntőt, valamint Rácz Ernő elnök is. Ezután kiosztották az U16-os bajnokcsapat aranyérmeit, valamint köszöntötték a gólkirályt, Gráf Attilát. Rácz Ernő megköszönte az edzők munkáját és mindazokét, akik segítették, támogatták a klub működését. Ismertette, milyen lehetőségek előtt állunk infrastrukturális téren és hogy hamarosan épülünk, szépülünk, amely segíti csapataink jövőbeni felkészülését és eredményes munkáját. Elmondta azt is, hogy felnőtt csapatunk az új szezont már Szabados Tamás vezetésével kezdi meg.

A rövid szünetre mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk! Hajrá, Taksony!

 

Fotók: Daru Andrea.