Sok kimaradt helyzet, vereség Gödöllőn

Pest megyei I. osztály, 19. forduló

Gödöllő, 2017. március 18. 15:00 óra

A mérkőzésen jól játszottunk, helyzetek sokaságát alakítottuk ki és a szünetre legalább három gólos előnnyel kellett volna vonulnunk, Héray egymaga dönthette volna el a mérkőzést. Azonban ahogy lenni szokott, a kimaradt ziccerek megbosszulták magukat, az ellenfélhez odapattanó labdát kapásból értékesítették a hazaiak, így hátrányba kerültünk. A második félidőben is voltak még lehetőségeink pl. Patkó és Szabados jóvoltából, azonban nem sikerült értékesítenünk őket, viszont sikerült összehoznunk egy 11-est, amellyel bebiztosították győzelmüket a vendéglátók.

 

Gödöllői SK – Taksony SE 2-0 (1-0)

Stammel A. – Hégner Z., Sipos R., Héray L. (Tóth Gy.), Patály J., Lakatos Zs., Szmola D., Vasas A., Rajz M. (Dankó J.), Szabados T., Patkó Gy.

Cserék: Nádasi O., Bábik T.

Gólszerző: Nagy T. 29. p., 69. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15033/19/1203067.html

HALÁSZ GYULA: – Nehéz egy olyan vesztes mérkőzés után nyilatkozni, amelyet csak a helyzetek alapján már az első félidőben el kellett volna döntenünk a javunkra… Ahelyett azonban, hogy előnnyel mentünk volna a szünetre, sikerült gólt rúgatnunk a Gödöllővel. A második játékrészt ugyanott folytattuk, mint az elsőt, lehetőségek tömkelegét hagytuk ki. Futva az eredmény után szerkezetet váltottunk, ám sajnos büntetőhöz juttattuk ellenfelünket. Összességében gólokkal kellett volna nyernünk ezen a találkozón, de kihagyott ziccereinknek köszönhetően ez nem sikerült. Kíváncsian várom, mikor szerezzük meg végre az első tavaszi gólunkat…

SZÁSZ FERENC: – Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, de azt meg kell jegyeznem, hogy ez volt az a meccs, amikor az ellenfél többet tett a sikerért, ám szerencsénkre elherdálták a szinte kihagyhatatlan lehetőségeket is, főleg a találkozó elején. Jobban és agresszívabban futballoztunk náluk ebben a periódusban, mi azonban szinte az első helyzetünket gólra váltottuk egy gyönyörű kapáslövésnek köszönhetően. Bár ezt követően is a taksonyiak domináltak, ám a szünetben rendeztük a sorokat és egy szerkezeti váltás után már csak az volt a kérdés, mikor zárjuk le a találkozót. Ha valóban komoly célokért akarunk küzdeni, akkor viszont nem engedhetjük meg magunknak az efféle kezdéseket, mert akkor gólokkal fogunk bűnhődni. Egy stílusos taksonyi együttest sikerült legyőznünk némi szerencsével.

 

A következő fordulóban a Tápiószecsőt fogadjuk, ellenük javíthatunk. Hajrá, Taksony!

 

Fotó: Daru Andrea.

Wéber szállította második számú csapatunk pontjait

Pest megyei II. osztály Déli csoport, 19. forduló

Taksony, 2017. március 18. 15:00 óra

 

 

 

 

 

 

 

Taksony SE II. – Újhartyán VSE 1-0 (0-0)

Szeghegyi Á. – Dragovics R. (Cseresnyés Gy.), Jakab G. D. (Bajzáth M.), Kiss A. (Szabó T.), Kertész G. (Lukács L.), Rózsa T., Wéber T., Várfalvi L., Kiss G. (Demjén Z.), Kreisz P., Kerezsi M.

Cserék: Szeghegyi G., Kupecz M.

Gólszerző: Wéber T. 76. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15244/19/1203317.html

 

KŐNIG CSABA: – Nem volt egy közönségszórakoztató mérkőzés, de a fontos három pontot begyűjtöttük és ismét kapott gól nélkül, aminek nagyon örülök.

RIZMAJER ANDRÁS: – Megérdemelt taksonyi győzelem született.

 

Szép volt, srácok! Hajrá, Taksony!

A következő fordulóban Dömsödre látogatunk.

 

Fotó: Daru Andrea.

Vereség a rangadón

Pest megyei I. osztály, 18. forduló

Taksony, 2017. március 12. 14:30 óra

Az első félidőben nem játszottunk rosszul, jól tartottuk ellenfelünket. Szereztünk egy gólt is, de azt a játékvezető les miatt érvénytelenítette – tévesen -, így és kapusunk teljesítményének is köszönhetően 0-0-s állással vonultunk a szünetre. A második félidő elején sajnos egy gyors góllal vezetéshez jutottak a vendégek és bár mi is próbálkoztunk, nem sikerült betalálnunk, így vereséget szenvedtünk egy jó csapattól.

 

Taksony SE – Vecsési FC 0-1 (0-0)

Stammel A. – Hégner Z., Kozári Cs., Bábik T. (Rajz M.), Patály J. (Tóth Gy.), Lakatos Zs., Szmola D., Fazekas M., Vasas A., Szabados T., Patkó Gy. 

Cserék: Nádasi O., Dankó J., Héray L.

Gólszerző: Borsi M. 48. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15033/18/1203060.html

HALÁSZ GYULA: – Csalódott vagyok a végeredmény miatt, mert a mérkőzésen nem hogy nem játszottunk alárendelt szerepet, hanem nyílt sisakkal vettük fel a küzdelmet a Vecséssel. Több helyzetet is kidolgoztunk, amelyek között volt kapufa, illetve egy szabályos gól, amit érthetetlen okból kifolyólag nem adott meg a játékvezető. Minimum a döntetlenre rászolgáltunk.

GENDUR LÁSZLÓ: – Reális képet mutat a tabella, nagyon felkészült, rendkívül egységes, korrekt csapatot ismertem meg a Taksonyban. Férfias, kemény, de nem durva játék jellemezte őket. Az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, ám három-négy ziccerünk is kimaradt. A második játékrészben ránk jött a hazai csapat, de jó időben szereztük meg a vezetést, amelyet sikerült megőriznünk a lefújásig. Izgalmas, színvonalas meccset láthatott a szép számú közönség.

A következő fordulóban Gödöllőre látogatunk, ellenük javíthatunk. Hajrá, Taksony!

 

Fotó: Daru Andrea.

Fontos három pont Táborfalváról

Pest megyei II. osztály Déli csoport, 18. forduló

Táborfalva, 2017. március 12. 14:30 óra

 

 

 

 

 

 

 

Táborfalva KSE – Taksony SE II. 0-2 (0-1)

Szeghegyi Á. – Dragovics R. (Micheller B.), Jakab G. D. (Tálas D.), Kiss A. (Demjén Z.), Kertész G. (Kupecz M.), Rózsa T., Wéber T., Várfalvi L., Kiss G. (Lukács L.), Kreisz P., Kerezsi M.

Cserék: Bajzáth M., Cseresnyés Gy.

Gólszerzők: Várfalvi L. 17. p., Wéber T. 82. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15244/18/1203310.html

KŐNIG CSABA: – Nagyon fontos győzelmet arattunk egy nehéz talajú pályán, egy kellemetlen ellenféllel szemben, Nehéz volt helyzeteket kialakítani, de szerencsére egy jól kivitelezett szabadrúgásgóllal sikerült megszereznünk a vezetést. A második félidőben összeszedettebbek lettünk, feljavult a játékunk, mindenki egy kicsit többet tett hozzá a saját posztján, több helyzetet tudtunk már kidolgozni és belőttük a második találatunkat. Örülök, hogy kapott gól nélkül tudtunk nyerni. Gratulálok a csapatnak és további sok sikert kívánok a Táborfalvának!

POLYÁK CSABA: – Egy hasonló kaliberű csapattal találkoztunk, s bíztam benne, hogy sikerül átlépni az árnyékunkat, de ismét bebizonyítottuk, hogy nekünk pillanatnyilag még magas ez az osztály, nem tudtuk felvenni a bajnokság nívóját. Ahhoz, hogy megragadjunk, ennél jóval többet kell nyújtania mindenkinek. Gratulálok a taksonyiaknak a győzelemhez!

A következő fordulóban az Újhartyánt fogadjuk. Hajrá, Taksony!

 

Fotó: Daru Andrea.

U17-es csapatunk is pont nélkül maradt az aktuális fordulóban

NB III. Közép-Nyugat, 17. forduló

Taksony, 2017. március 11.

 

 

 

 

 

 

 

Taksony SE – Csepel FC 0-4 (0-4)

Kreisz B. – Fajta K. (Gombos Á.), Kleinheisel P., Benkő A., Király M., Csergő B. (Kovács A. I.), Varga Balázs (Varga Bence), Bencsik Z., Szabó N. Sz., Gregor M. K. (Jóna G.), Erős B.

Gólszerzők: Baráth B. B. 10. p., 39. p., Kaszab F. 40. p., Varga B. J. 44. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/0/14993/16/1174712.html

A következő fordulóban az Ikarus-Maroshegy csapatát fogadjuk, ellenük javíthatunk. Hajrá, Taksony!

 

Fotó: Daru Andrea.

U19-es csapatunk újabb vereséget szenvedett

NB III. Közép-Nyugat, 17. forduló

Taksony, 2017. március 11. 9:00 óra

 

 

 

 

 

 

 

Taksony SE – Csepel FC 0-2 (0-1)

Szeitl B. – Takács K. (Bús P.), Áncsán D., Ferka J. M., Micheller B., Nagy D., Gayerhosz K. P., Tóth Gy., Wágner Zs., Molnár M., Tálas D.

Gólszerző: Torda B. 39. p., 88. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/0/14992/16/1174530.html

A következő fordulóban az Ikarus-Maroshegy csapatát fogadjuk, ellenük javíthatunk. Hajrá, Taksony!

 

Fotó: Daru Andrea.

U16-os csapatunk gólzáporos győzelmet aratott

Pest megyei II. osztály Délnyugati csoport, 13. forduló

Taksony 2017. március 9. 17:30 óra

 

 

 

 

 

 

 

Taksony SE – Viadukt SE-Biatorbágy 5-0

Jóna G. – Fajta K., Kleinheisel P., Király M., Csergő B., Sztojka L., Bencsik Z., Gombos J., Szabó N. Sz., Gráf A., Kreisz B.

Cserék: Gombos Á., Kovács A. I., Vajtai L. Z., Kovács L.

Gólszerzők: Gráf A. 17. p., 31. p., Csergő B. 39. p., Szabó N. Sz. 48. p., Király M. 70. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15445/13/1204848.html

A következő fordulóban Üllőre látogatunk. Hajrá, Taksony!

 

Fotó: Daru Andrea.