Taksony SE I.

ŐSZI ÉRTÉKELÉS
Halász Gyula szavaival:
A Pest megyei I. osztályban szereplő első számú csapat felkészülését 9 új játékos érkezésével kezdtük el a 2015-2016-os bajnoki szezonra. Célkitűzésként a 3. helyet célozta meg a vezetőség számunkra a bajnokság végére. A csapat jelenleg 9 győzelemmel és 6 vereséggel, 3 ponttal lemaradva a kitűzött céltól, a 4. helyen telel. Ezek a pontok ledolgozhatók, de olyan vereségek – gondolok itt a három 1-0-s vereségünkre Gödöllő, Maglód és a Cso-Ki ellen – már nem szabad, hogy megtörténjenek. Ezeken a mérkőzéseken egyformán, ellenfelünk korai találata után a támadójátékunk nem volt kellően hatékony a roppant defenzív játék ellen. Igaz, sérülések is ritkították csatársorunk létszámát és az új játékosok csapatba való beépítése sem ment zökkenőmentesen. Ahhoz, hogy a csapat elérje a dobogót mindenféleképpen a mérkőzésre való ráhangolódáson (korai gólok elkerülése), illetve a támadójátékban kell fejlődnie, különösen a kontrajátékon alapuló védekező csapatok ellen. Mindezek eléréséhez azonban sokat kell még dolgoznia a keretnek a felkészülés alatt.
Mint ismeretes, ezt már nem velem végzi el a csapat, így nem marad más hátra, minthogy megköszönjem a vezetőségnek a lehetőséget, a játékosoknak a közös munkát, különösen a VERETLEN bajnoki címet, valamint az újoncként elért szerintem sikeres szereplést (5. hely).
A Taksony SE minden tagjának kívánok a sikeres felkészülés mellett győzelmekkel tarkított boldog új évet!
Tisztelettel: Halász Gyula.