Pest megye I. osztály felnőtt csoport mérkőzése

2015.10.11. vasárnap 15.00 Taksony Sporttelep

Taksony SE – Dabas-Gyón FC    2   –   3

Kezdő:Stammel András, Németh Gábor, Dina András, Hégner Zoltán, Szabados Tamás,Sipos Roland, Szemán Lajos, Bábik Tibor, Fekete László, Patkó György, Wágner András,

Csere: 46’ Takács Máté- Szemán Lajos helyett , 46’ Földi Máté – Dina András helyett, 66’ Kovacsik Tibor- Fekete László helyett, 82’ Kozári Csaba- Sipos Roland helyett, ,Kreisz Viktor, Váradi Róbert

Kispad: Halász Gyula vezetőedző,

Góllövő: 86’ Wágner András , 88’ Szabados Tamás,

HALÁSZ GYULA: – Nagyon gyengén kezdtük a mérkőzést, egyértelműen ennek köszönhette ellenfelünk a góljait. Az igazsághoz tartozik – amelyhez még a 11-es szituáció is hozzájárult -, hogy az első játékrészt követően akár 0-4 is lehetett volna az eredmény a vendégek javára.
– A hajrában tudták csak szorosabbá tenni a rangadót.
– A szünet után sajnos ott folytattuk, ahol az első játékrészben abbahagytuk. Igazából csak az utolsó 20 perc volt a miénk, de ezúttal mindez még a pontszerzéshez is kevésnek bizonyult. Ha a kapusunk, Stammel András nem véd olyan jól, ebből a meccsből könnyen csúfos vereség, igaz, akár könnyen akár még egy döntetlen is lehetett volna.