Pest megye I. osztály felnőtt csoport mérkőzése

2015.10.11. vasárnap 15.00 Taksony Sporttelep

Taksony SE – Dabas-Gyón FC    2   –   3

Kezdő:Stammel András, Németh Gábor, Dina András, Hégner Zoltán, Szabados Tamás,Sipos Roland, Szemán Lajos, Bábik Tibor, Fekete László, Patkó György, Wágner András,

Csere: 46’ Takács Máté- Szemán Lajos helyett , 46’ Földi Máté – Dina András helyett, 66’ Kovacsik Tibor- Fekete László helyett, 82’ Kozári Csaba- Sipos Roland helyett, ,Kreisz Viktor, Váradi Róbert

Kispad: Halász Gyula vezetőedző,

Góllövő: 86’ Wágner András , 88’ Szabados Tamás,

HALÁSZ GYULA: – Nagyon gyengén kezdtük a mérkőzést, egyértelműen ennek köszönhette ellenfelünk a góljait. Az igazsághoz tartozik – amelyhez még a 11-es szituáció is hozzájárult -, hogy az első játékrészt követően akár 0-4 is lehetett volna az eredmény a vendégek javára.
– A hajrában tudták csak szorosabbá tenni a rangadót.
– A szünet után sajnos ott folytattuk, ahol az első játékrészben abbahagytuk. Igazából csak az utolsó 20 perc volt a miénk, de ezúttal mindez még a pontszerzéshez is kevésnek bizonyult. Ha a kapusunk, Stammel András nem véd olyan jól, ebből a meccsből könnyen csúfos vereség, igaz, akár könnyen akár még egy döntetlen is lehetett volna.

 

Pest Megye II. osztály felnőtt déli csoport mérkőzése

2015.10.11. vasárnap 15.00 Alsónémedi Sporttelep

Alsónémedi SE – Taksony SE II.    6   –   2

Kezdő: Szeghegyi Ádám, Rózsa Tibor, Kreisz János , Dragovics Richárd, Hajdú Patrik, Wéber Tamás, Szabó Tibor, Kiss András, Holczimmer Patrik, Horváth Attila, Bajzáth Martin

Csere: 14’ Jakab Gusztáv- Kreisz János helyett, 46’ Cseresnyés Zoltán- Dragovics Richárd helyett,Lukács László, Kátai Ferenc, Kőnig Csaba, Sass Levente,

Kispad: Kőnig Csaba vezetőedző, Pintér László gyúró,

Góllövő: 71’ és 84’ Bajzáth Martin

KŐNIG CSABA: – Nem a mi napunk volt , megint, a helyzeteinket ismét nem használtuk ki, sőt, a 11-est is kihagytuk. Megyünk és csináljuk tovább.

 

MLSZ U-19 II. osztály Közép-Nyugat

2015.10.11. vasárnap 10.00 Délegyháza Sporttelep

Taksony SE – Gárdony VSC     6   –   4

Kezdő: Szeitl Bence, Tálas Dávid, Grimm József, Schuszter Antal , Micheller Balázs , Latinovits Rafael, Petike Áron , Piróth Roland, Latinovits Antal, Forgó Rajmund, Kreisz Péter,

Csere:46 ’Sárközi Dániel – Grimm József helyett, Sass Levente,

Kispad: Szabados Tamás vezetőedző,

Góllövő: 3’ Forgó Rajmund, 22’ Petike Áron, 30’ Tálas Dávid, 51’ Pintér Kálmán /öngól/, 60’ és 89’ Piróth Roland,

 

MLSZ U-17 II. osztály Közép-Nyugat

2015.10.11. vasárnap 12.00 Délegyháza Sporttelep

Taksony SE – Gárdony VSC     0   –   3

Kezdő: Áncsán Dominik, Erős Bence, Kreisz Balázs, Kleinheisel Pál, Schuszter András, Varga Balázs, Kleinheiser Péter , Gayerhosz Kadosa, Nagy Dániel, Nagy Máté , Váradi Áron

Csere: 27’ Bús Patrik – Kreisz Balázs helyett, 46’ Lőrincz Roland- Áncsán Dominik helyett, 56’ Király Mátyás- Nagy Máté helyett, 69’ Jordán Olivér – Nagy Dániel helyett,

Kispad: Kleinheisel Pál kit. manager,

 

Pest megye U-16 II. osztály Dél-Nyugati csoport mérkőzése

2015. 10.10. szombat 10.00 Taksony Sporttelep

Taksony SE – Fémalk Dunavarsányi TE    8  –  0

Kezdő:Kreisz Balázs, Bencsik Zoltán, Erős Bence,Kleinheisel Pál, Gombos Ábel, Áncsán Dominik,Gayerhosz Kadosa, Király Mátyás,Fekete Kolos, Szabó Norbert, Varga Balázs,

Csere: 46’ Jordán Olivér – Áncsán Dominik helyett, 56’ Fajta Konrád – Fekete Kolos helyett,

Kispad: Hégner Zoltán vezetőedző, Kleinheisel Pál kit. manager,

Góllövő: 7’ Erős Bence, 17’ Király Mátyás, 20’ és 43’ Gayerhosz Kadosa, 23 ’ és 28 ’ Varga Balázs, 50’ Kreisz Balázs, 81’ Jordán Olivér,

Pest megye U-14 II. osztály déli csoport mérkőzése

2015.10.04. vasárnap 13.30 Alsónémedi Sporttelep

Alsónémedi SE – Taksony SE     4  –  7

Kezdő: Takács Levente Tibor, Kovács Levente, Gombos József, Gráf Attila, Molnár Barnabás, Dósa Kevin, Fajta Konrád, Gombos Ábel, Tőkés Dominik,

Csere: Vajtai Levente,

Kispad: Hégner Zoltán vezetőedző, Rózsa Tibor kit. manager

Góllövő: 3’ és 10 ’ Gombos József, 14’ , 36’ , 42’ , 69’ , és 70 ’ Gráf Attila,

 

Pest megye U-16 II. osztály Dél-Nyugati csoport mérkőzése

2015. 10.04. vasárnap 10.00 Tárnok Sporttelep

Tárnok-Bolha – Taksony SE     2  –  2

Kezdő:Csergő Bence, Erős Bence, Kleinheisel Pál, Kreisz Balázs, Varga Balázs, Áncsán Dominik,Gayerhosz Kadosa, Király Mátyás, Bús Patrik, Szabó Norbert, Egyed Zoltán

Csere: 27’ Fekete Kolos- Egyed Zoltán helyett, 52’ Jordán Olivér – Gayerhosz Kadosa helyett, 52’ Bencsik Zoltán – Szabó Norbert helyett, Bak Benjámin

Kispad: Hégner Zoltán vezetőedző, Kleinheisel Pál kit. manager,

Góllövő: 79’ Varga Balázs, 80 ’ Jordán Olivér,