Gólzáporos győzelem Vízkeleten!

Öregfiúk csapatunk július 4-én a Felvidéken szerepelt a 17. Vízkeleti Falunapon. A nyári hőségben a hosszú utazás után a vendéglátók őzpörkölttel, hideg italokkal és nagy szeretettel fogadtak bennünket, majd 16 órakor kezdetét vette a két csapat közti labdarúgó mérkőzés, amelyen nem fért kétség a győzelmünkhöz – a szoros végeredmény ellenére sem. Jó játékot, remek mérkőzést, parádés egyéni teljesítményeket és gólokat láthattak a kilátogatók a nagy meleg ellenére.
AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS:
Kovács Antal (Genti) – Rózsa Tibor, Petkes László, Rozs József, Komori Attila, Málnai Tibor, Bábik Tibor, Molnár Zoltán, Kiss András, Sándor Csaba, Zsiga Péter.
CSERÉK: Sódar János, Merczel Károly, Rácz Ernő.
Szakmai vezetők: Kecskés Csaba, Wágner András.
Vízkelet SE – Taksony SE 5-6 (2-2)
Gólszerzők: Sándor Cs. (2), Zsiga P. (2), Molnár Z., Rózsa T.
Ezután táncosainké volt a színpad, akik fantasztikus teljesítménnyel rukkoltak elő, pazar előadást láthattunk tőlük. Különböző programok színesítették a délutánt és az estét, köszöntőt mondott Kreisz László polgármester úr is. A hivatalos program Keresztes Ildikó koncertjével zárult, majd reggelig tartó mulatozás vette kezdetét, ezután indultunk haza.
Köszönjük a szervezőknek, a vendéglátóknak ezt a felejthetetlen napot, bizton állíthatjuk, hogy mindenki jól érezte magát.