Pest Megye II. Osztály Déli felnőtt csoport

2014.10.12. vasárnap 15.00 Újlengyel sportpálya

Újlengyel DSE – Taksony SE II.      4 – 1
Kezdő: Szeghegyi Ádám,Petkes László,Szabó Tibor, König Csaba, Latinovics Antal,Piroska Andás,Cseresnyés Zoltán, Kiss András,Wéber Tamás, Klein Patrik,Mészáros Dániel

Csere:24’ Cseresnyés György- Piroska András helyett,46’Bajzáth Martin-König Csaba helyett,63’Kátai Ferenc-Cseresnyés Zoltán helyett,68’Rózsa Tibor-Petkes László helyett,85’Demjén Zoltán –Szabó Tibor helyett

Kispad: Pálinger Péter vezetőedző,Pintér László gyúró, König Tamás egyébb

Góllövő 93’ Rózsa Tibor

A mérkőzésről Kőnig Csaba nyilatkozott:
A 30 percig kiegyenlített játék folyt a pályán, addig több kidolgozott helyzetünk volt, mint az Újlengyelnek, majd jött a szokásos egyperces rövidzárlatunk, amikor két gólt kaptunk. A második félidő legelején jogtalan büntetőt kapott az ellenél, amit még a hazai nézők is elismertek, így 3-0-nál megpecsételődött a sorsunk és csak futottunk az eredmény után.
– Mi a baj? Évek óta együtt futballoznak, ismerik egymás gondolatait, mégis beragadtak a rajtnál.
– Erre mi is keressük a választ. A meccs után is összeültünk és próbáltuk kitalálni, mit tegyünk. Egész egyszerűen nem jönnek a találatok. Nem az a csapat vagyunk, amelyik visszaáll, mi játszani szeretünk és gólt akarunk lőni. Törvényszerű, ha kitámadunk, akkor megkapjuk a “szokásos” góljainkat. Törekszünk arra, hogy mindez megváltozzon, mert nem ott állunk a tabellán, ahol kellene.