BAJNOKOK LETTÜNK! A megyei 1. osztályba való feljutás ma dől el

Interjú Hégner Zoltán edzővel.

Hégner ZoltánVéget ért az idei bajnokság, gratulálunk a bajnoki címhez. Ha visszatekintünk az utóbbi hónapokra, hogyan menetelt a csapat?

Szerintem a legerősebb gárdával indultunk neki a Pest megyei bajnokság II. osztályának. Ezért mi már az elején kijelentettük, hogy számunkra csakis a bajnoki győzelem az elfogadható. Ezt mindvégig fel is vállaltuk. Két győzelemmel kezdtünk, majd jöttek a nehézségek, mert két nagy riválisunktól is kikaptunk; a Ráckevétől 4-1-re, a Délegyházától pedig itthon 1-3-ra. Utána átbeszéltük és tisztáztuk a csapattal, hogy mi a cél, rendeztük sorainkat és ezt követően sorra nyertük a mérkőzéseinket. A téli alapozás után kicsit ismét beragadtunk a rajtnál, ott volt egy döntetlenünk (Taksony – Pereg: 0-0) és egy vereségünk (Hernád – Taksony 2-1), de ezt követően ismét összeszedtük magunkat és magabiztosan nyertük meg a bajnokságot.

bajnokAz utóbbi néhány héten is volt még olyan időszak, amikor nem volt 100%-ig biztos az első hely. Milyen kihívásokkal kellett szembenézni a véghajrában?

Mivel a csapat rendkívül egységes, a bajnoki cím megszerzésében szerintem az volt a döntő, hogy az őszi szezonban elbukott rangadókat a tavaszi fordulókban itthon sikerült megnyerni , a Dabas-Gyónnal döntetlent játszottunk, a Ráckeve – Dabas-Gyón mérkőzéssel egy időben pedig a Bugyi csapatát sikerült legyőznünk. Így a végén felénk billent a mérleg nyelve.

Térjünk rá az I. osztályba való feljutásért zajló küzdelemre, amelyet most a Dunakeszi csapatával vívunk. Múlt szombaton náluk vendégeskedtünk, milyen volt a mérkőzés?

Jól rákészültünk, kimentünk a pályára, elkezdtünk bemelegíteni, majd jött egy nagy zivatar. Egy darabig még bíztunk benne, hogy hamar el fog állni, de 20 perc után mi is abbahagytuk a bemelegítést. Ezt követően egy óra kényszerpihenő jött, ami nem tett jót, de a még mindig zuhogó eső és a pálya állapota miatt nem tehettünk mást. Kétséges volt az is, hogy egyáltalán le tudjuk-e játszani a mérkőzést. Hál’ Istennek a Dunakeszi csapata is azon volt, hogy mindenképp legyen meccs, mert hétköznap Ők sem szerettek volna játszani. Az ellenőr és a játékvezető kikötötték, hogy legkésőbb fél 7-ig lehet elkezdeni a mérkőzést, amennyiben a pálya megfelelő állapotba kerül az eső után. Ezért mi is megtettünk mindent, hogy segítsük a pályán lévő összegyűlt víz-tócsákat szétteríteni amennyire lehet. Ezután szokatlan volt, hogy ismét be kellett melegíteni, és az első 15 percben kicsit nehézkes is volt a játék. A pályán maradt pocsolya néha megfogta a labdát, de ennek ellenére játékosabb csapat voltunk, már az első 10 perben rúghattunk volna egy gólt, rá 10 percre pedig kaphattunk volna egy gólt, de alapvetően a 25. perctől szerintem uraltuk a mérkőzést. Ez egy gólban is megmutatkozott Mészáros Dánielnek köszönhetően. Ezután még volt egy-két helyzetünk, ami sajnos nem jött össze. A második félidőben inkább az volt a taktika, hogy ne kapjunk gólt. A kitűzött célt teljesítettük már ezzel az egy góllal is, és azzal, hogy a Dunakeszi egyszer sem talált a hálónkba. Ezért most nem mondom, hogy nagy előnnyel, de lélektani előnnyel várjuk a mai visszavágót.

Ha már itt tartunk, mire számítasz a mai visszavágót tekintve?

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, sajnos Koszta János megsérült, Piroska András pedig 5 sárgás. Őket pótolni kell, de szerencsére hosszú a kispadunk és tele vagyunk jó játékosokkal. Meleg idő lesz, de nagyon sok hazai szurkolót várunk, akik bíztatják a csapatunkat. Ha nem veszítjük el a meccset, akkor már nyertünk, tehát már döntetlennel is jók vagyunk a feljutáshoz.

Ez a nyári nagy meleg melyik csapatnak kedvez?

Sajnos ez nem nekünk kedvez, mert mi egy idősebb – azonban rutinosabb – csapat vagyunk, az ellenfelünk átlagéletkora pedig jóval fiatalabb, mint a mienk. Ez nekik fog kedvezni, viszont nekünk annyi előnyünk van, hogy nem kell szétfutni magunkat. Nekünk egy biztos védekezésből kell kontrázni, nekik gyakorlatilag az egész mérkőzésen dominálni kell, hogy ha valamit el szeretnének érni, és ebben a melegben ott is véges az állóképesség.

Az ellenfelünk kényszerhelyzetben van, legalább két gólos különbséggel kell győzniük. Ez alapján mire számítasz, milyen stílusban játszanak majd?

Biztosan támadólag fognak fellépni, négy – négy – kettő felállásban fognak szerintem játszani. Gyakorlatilag a két szélső középpályásuk be fog lépni a támadásba és talán még egy szintén támadó lesz, így minimum 5 fővel fognak támadni és 5 emberrel védekezni.

Kicsit nézzünk előre is; mik a személyes terveid a következő bajnokságra?

Egy biztos: én a „csúcson” abbahagyom, mint edző. A továbbiakban mint játékos szeretnék a klub rendelkezésére állni. Ennek fő oka az, hogy a családomra szeretnék több időt fordítani, és beindul egy saját vállalkozásom is. A mérkőzéseken elért sikerek eddig a család rovására mentek, ezt szeretném megváltoztatni, illetve a kettőt egyensúlyba hozni. Amennyiben feljutunk a megyei I. osztályba, ahol már elég sok NB-3-ból visszaesett játékos van, akkor oda már egy jól felkészült, tapasztalt edző kell, ezt pedig már nem tudnám vállalni. Ha pedig nem 100%-osan tudom csinálni a csapat felkészítését, akkor nincs értelme. Természetesen mindent megteszek majd a csapat sikere érdekében.

(Riporter: Décsei Zoltán)

MINDEN TAKSONYI JÖJJÖN SZURKOLNI SZOMBATON! + AJÁNDÉK TOMBOLA!

Június 15-én, szombaton, 17:00 órakor a taksonyi sportpályán kerül sor a Dunakeszi elleni visszavágó mérkőzésre. A meccs tétje a megyei I. osztályba való feljutás. Megkérünk minden taksonyi honfitársunkat, hogy jöjjön el és szurkoljon a csapatnak az év legfontosabb mérkőzésén!

pictureMINDEN BELÉPŐJEGY MELLÉ AJÁNDÉK TOMBOLÁT ADUNK!
A TOMBOLASORSOLÁSRA A FÉLIDŐBEN KERÜL SOR! A nyerési esélyek növelése érdekében további tombola vásárolható (100.- Ft / tombola). A bevétellel a Taksony Sportegyesületet támogatjuk.

Örömmel fogadjuk a taksonyi cégek, vállalkozók felajánlásait tombola-nyeremények formájában! A felajánlásokkal kapcsolatban keresse Décsei Zoltánt (06 70 701-1663).

KÖSZÖNJÜK!