Kikaptunk a Hernádtól

Hégner Zoltán, edzőt kérdeztem a Hernád elleni vereség fő okairól.

Hégner Zoltán

“Úgy indultunk neki a mérkőzésnek, hogy mindenféleképpen nyerni akarunk, támadólag is léptünk fel. A 60-70. percig nem is volt probléma, addig uraltuk is a mérkőzést. Azonban egy szerencsétlen góllal az ellenfelünk egyenlített. Ezután már csak a győzelemért mentünk és úgy is álltunk fel. Ebben azonban benne volt a veszély, hogy ki is kaphatunk, és sajnos ez meg is történt.

Először voltunk füvön, az utóbbi hónapokban csak műfüvön készültünk és az első bajnoki meccset is műfüvön játszottunk. Fejben kicsit még mindig tompák voltunk és a szerencse sem volt velünk.

Lecseréltem egy védekező középpályást és behoztam egy támadót, amivel a csapat szerkezete kissé megbomlott. Hibásnak és felelősnek érzem magam az eredményért, de mindent megteszünk azért, hogy tanulva a hibákból, győzelemre vezessük a csapatot.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.